A Sajtószabadság Központ rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette.
Home Page
Archívum
info@sajtoszabadsag.hu
English

 

 

 

 

 

<< Előző oldal

Május 2-án a Tilos Rádió beadja keresetlevelét a Fővárosi Bírosághoz az ORTT budapesti rádiófrekvencia-pályázat ügyében. A Tilos azt szeretné elérni, hogy az ORTT semmisítse meg a Rádió C-vel a frekvencia használatáról kötött fél éves szerződést, és pontozza újra a beadott pályázatokat, ugyanis szerintük a pontozás nem felel meg a valóságnak.

A Feedom House nevű, New York-i székhelyű intézet éves jelentéséből kiderül, hogy Magyarország a sajtószabadság szempontjából a "szabad" kategóriába tartozik, bár annak alsó mezőnyébe. Az intézet a nyomtatott sajtóval kapcsolatban megállapítja, hogy a kormánypárti lapok előnyben részesülnek az állami tulajdonú vállalatok hirdetései tekintetében.

Májusban Kőszegi Ferencet, a Mai Nap volt főszerkesztőjét nevezik ki a Magyar Televízió szóvivőjének. A volt szóvivő, Bende Gyöngyi jelenleg a Híd Rt. kommunikációs igazgatója. A Naprakész című műsor a szórakoztatórészlegről átkerül a hírosztály alá.

Május elején az ORTT vizsgálatot indít Frei Tamás április 23-án az RTL Klubon levetített riportja miatt, amelyben a riportalany megnevezte, hogy milyen összegért ölné meg a magyar miniszterelnököt. Az RTL Klub vezetősége elismeri, hogy szakmai hibát követett el, és Frei Tamással együtt elnézést kér a miniszterelnöktől. Az ügy miatt Piller András vezérigazgató és Gyöngyössy Bence programigazgató lemond tisztségéről. Juszt László később megkérdőjelezi az interjú hitelességét, miszerint Frei nem bérgyilkossal, hanem egy fizetett statisztával beszélgetett. Az RTL Klub határozatlan időre felfüggeszti Frei műsorának sugárzását. Az ORTT megállapította, hogy az RTL Klub a médiatörvény két rendelkezését is megsértette. A kereskedelmi csatorna szankciója: 5,7 millió forintos kötbér és 10 perces műsorszolgáltatási felfüggesztés.

Szintén májusban történik, hogy a Fidesz kifogásolja a Magyar Hírlap március 13-i számában megjelent Sz. Nagy Csaba írását. Ezért úgy dönt, hogy a napilap tudósítói nem vehetnek részt a párt rendezvényein. A bojkott ellen az SZDSZ és az MSZP is tiltakozik. Szakértők is úgy gondolják, hogy a Fidesz-MPP súlyosan megsértette a tájékozódás és tájékoztatás jogát. A Magyar Sajtó Házában tartott megbeszélésen, amelyen 13 sajtóorgánum vett részt 3 kivételével visszautasították a diszkriminációt, és szolidaritásukról biztosították a Magyar Hírlapot. Bár a napilap az írás megjelenése után pár nappal már elnézést kért, a Fidesz mégis úgy döntött, addig nem változtat döntésén, amíg a Magyar Hírlap nem kér újból bocsánatot. Ezt a Magyar Hírlap, Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak írt levelében megtette.

Májusban az SZDSZ benyújtja új, kompromisszumos javaslatát a közmédiumok kiegyensúlyozására, mely két alternatívát ajánl a helyzet megoldására: az egyik, hogy a parlamenti pártok kivonulnak a közmédia kuratóriumaiból, a másik, hogy a delegáló pártok parlamenti arányához igazodna szavazóerejük a testületben.

Ugyancsak májusban a Nógrádi Liberális Kör nyílt levélben tiltakozik a Vasárnapi Újság május 6-i adásában közreadott Lovas István-jegyzet miatt. Követeli, hogy marasztalják el a műsort a médiatörvény folyamatos megszegése miatt. Szerintük fölháborító, hogy a Magyar Rádióban a legbrutálisabb cigányellenes uszítás hangozzon el.

Még mindig májusban történik, hogy a parlament által elfogadott, büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló módosító törvényt Mádl Ferenc nem írta alá, mert szerinte az alkotmányossági szempontból aggályosnak tűnt. Az Alkotmánybíróság (AB) május 10-i határozatának értelmében az elitéltek nyilatkozattételi joga a nemzetbiztonsági érdekek és az államtitok védelme érdekében korlátozható. Az AB azt viszont elutasítja, hogy az elitéltek ezen jogát a közbiztonságra, mások jó hírnevének védelmére, bűnmegelőzési szempontokra, vagy a szolgálati titok megőrzésére hivatkozással korlátoznák, ami a törvényben eredetileg állt.

Orbán Viktor azután adott exkluzív interjút a Vasárnapi Újság című rádióműsornak, miután az ORTT, a készítők elfogultsága miatt súlyosan elmarasztalta az adást. Az MSZP szerint ezzel súlyos sérelem érte az európai médiagyakorlat demokratikus elveit.

Május végén az MTV közalapítvány kuratóriuma bizalmatlansági indítványt kezdeményezhet Mendreczky Károly megbízott alelnökkel szemben a műsorszerződések ügyében. Az ORFK két SZDSZ-es képviselő feljelentése alapján kezdi el a nyomozást. Ugyanakkor a Magyar Televízió felügyelő bizottsága szintén büntetőfeljelentést tett az MTV Rt. külső gyártású műsorokra vonatkozó szerződéskötései során tapasztalt hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt.

Körmendy-Ékes Judit a Média Hungary 2001 elnevezésű tanácskozáson kijelenti, hogy sürgősen módosítani kell az 1996-os médiatörvényt. A módosított törvénynek tartalmaznia kell a közszolgálatiság pontos fogalmát, a média feladatait és az azok ellátásához szükséges pénzösszegeket. A konferencia másik témája a média önszabályozása volt, mely kifejezetten az internetes médiát és a kereskedelmi csatornák működését érinti, ugyanis ezekről nem rendelkezik a médiatörvény.

Május 29-én kormánypárti többséggel, az ellenzék elutasítása ellenére az Országgyűlés elfogadja a lex Répássyként emlegetett, a sajtóban a válaszadás jogát biztosító javaslatot. A köztársasági elnök a törvény előzetes normakontrollját kéri az Alkotmánybíróságtól.

Júniusban Varga Kristóf, az SZDSZ ügyvivője kijelenti, hogy nincs dokumentációs értékük azoknak a filmeknek, amelyeket a miniszterelnök programjain forgattak, összesen 3 millió forintból. Varga szerint ezek nem többek kampányfilmeknél, ezek után szerinte kimondható, hogy az Országimázs Központnál pénzpocsékolás folyik, és a filmek készítését sürgősen be kell fejezni.

Szintén júniusban az ORTT több, mint 2 millió forintos kötbér kifizetésére kötelezi a tv2 kereskedelmi csatornát, ugyanis úgy adta le a Desperado c. filmet, hogy az erőszakos képsorokra nem hívta föl a nézők figyelmét.

Júliusban az MTV közalapítvány kuratóriuma a köztévé teljes jogú elnökévé választotta a csonka elnökség által favorizált Mendreczky Mihályt. A HVG szerint a győztes pályázat megfogalmazásai igen közel állnak egyes, a kormánypártok elképzeléseit felvázoló írásokhoz, nyilatkozatokhoz.

Augusztusban Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője levélben kérte Mendreczky Károlyt, hogy hozza nyilvánosságra azt a dokumentumot, ami igazolja, hogy Mendreczky márciusban valóban lemondott a Fidesz tagságáról. Ugyanis a médiatörvény értelmében nem választható meg televízió elnöknek az, aki valamely párt tagja.

Augusztusban Pintér Dezső, a tv2 elnöke bejelenti, hogy, hogy a 2002-es választási kampány időszakában a csatorna nem közvetít politikai hirdetéseket. Ugyanakkor nyilvánosságot biztosít a miniszterelnök-jelöltek vitájához, illetve a választás első és második fordulóján tudósít a választás menetéről. Amennyiben a másik kereskedelmi csatorna, az RTL Klub is hasonlóan dönt, akkor a pártoknak csupán a csekély nézettséggel bíró Magyar Televízió marad. A pártok nem tartanak attól, hogy ez szereplési lehetőségektől fosztja majd meg őket.

Szintén augusztusban Majtényi László adatvédelmi biztos megállapítja, hogy több mint hétmillió állampolgár személyiségi joga sérült azáltal, hogy az Országimázs Központ jogellenesen hozzájutott és felhasználta lakcímüket, és így névre szólóan postázta a Milleniumi Országjárót. Ennek ellenére továbbra is személyre szólóan postázzák kulturális magazint. Az ombudsman mind a két, az ügyben felelős minisztert arra kérte, hogy indítsanak vizsgálatot a felelősség megállapítására, ez azonban elmaradt.

Szintén augusztusban történik, hogy Homoki János honvédelmi államtitkár, nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozó bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt bűntetőfeljelentést tesz a stop! internetes újság és kiadója ellen. Ezen kívül megindítják a Telnet Magyarország Rt. ellen a sajtópert is, és hamarosan megindul az eljárás a személyhez fűződő jogok megsértése miatt is. Homoki sajtó-helyreigazítás közzétételét kérte az újságban a MiG-29-es vadászrepülőgépek felújítása kapcsán megjelent cikkel kapcsolatban, de ennek nem tettek eleget.

<< Előző oldal

1998 - 1999 - 2000 - 2001 - 2002

Bemutatkozó - Programok - Archívum - Publikáciok - Linkajánló - Kapcsolat

info@sajtoszabadsag.hu