A Sajtószabadság Központ rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette.
Home Page
Bemutatkozó
info@sajtoszabadsag.hu
English

 

 

 

 

 

Jelölés a Táncsics Mihály-díjra

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ebben az évben is összegyűjti és felterjeszti a jelöléseket a Táncsics Mihály-díjra. Kéri a kollégákat, a szerkesztőségeket, a nyomtatott és az elektronikus sajtó vezetőit, valamint munkatársait, hogy tegyék meg javaslataikat az Oktatási és Kulturális Minisztérium által adományozandó Táncsics Mihály-díjra.

A kitüntetés - évente 6 személy kaphatja meg a miniszter döntése alapján - az előző évben kiemelkedőnek minősített újságírói munkát ismeri el. A rendelet szerint a díjra a három újságíró szervezet (MAKUSZ, MUK és a MÚOSZ) által kijelölt, de a miniszter személyes felkérése alapján megalakult szakmai kuratórium tesz javaslatot.

A javaslatokat kérjük 2007. november 9-ig eljuttatni a MÚOSZ részé-re.

A javaslatoknak tartalmazniuk kell:
- a díjra javasoltak szakmai életútjának rövid ismertetését,
- a javaslattevő részletes indoklását,
- a díjra javasolt kolléga pontos elérhetőségét (lakcím, e-mail, telefon), valamint adóazonosító számát.

A javaslatok eljuttathatók:
- Postán: MÚOSZ - Táncsics-díj 1062 Budapest, Andrássy út 101.
- Faxon: (1) 343-4599
- E-mailen: szakoszt@muosz.hu (pontos címet és telefonszámot tartalmazó javaslatot fogadunk el)

További információ:
Kiss Tímea, tel.: 478-9070
http://www.muosz.hu

 



A
Sajtószabadság Központot 2001 januárjában alapították médiakutatók, médiajogászok, közgazdászok, politológusok és újságírók. A nonprofit egyesület

  • összegyűjti és közli a magyarországi sajtó és média helyzetével kapcsolatos információkat
  • kapcsolatot tart a hazai és külföldi hírügynökségekkel és szakmai érdekvédelmi szervezetekkel
  • ingyenes jogi tanácsadást biztosít a tényfeltáró munkájukban akadályozott újságíróknak
  • szervezett képzést nyújt sajtó- és médiajogi kérdésekben
  • publikálja az újságírás jogi és szakmai kérdéseivel foglalkozó írásokat
  • nyilvános vitákat szervez a magyarországi sajtó és média kérdéseinek, a kormány médiapolitikájának megvitatására
  • figyelemmel követi és elemzi a médiahatóságok -az Országos Rádió és Televízió Testület, a közszolgálati médiumok kuratóriumainak -munkáját

A Sajtószabadság Központ együttműködik a budapesti Nyílt Társadalom Intézet Media Network Programjával, a Médiakutató című médiaelméleti folyóirattal és a Független Médiaközponttal. A Sajtószabadság Központ kész együttműködni mindazokkal a hazai és nemzetközi szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, amelyek fontosnak tartják a sajtószabadság védelmét.

A Sajtószabadság Központ nem folytat nyereségérdekelt gazdasági tevékenységet. Munkáját köz- és magánalapítványok, szakmai szervezetek támogatásával végzi.

A sajtószabadság központ elnöke dr. Bayer Judit médiajogász, alapító tagjai Aradi Péter újságíró, Bajomi-Lázár Péter médiakutató, dr. Kertész Krisztina médiajogász, Keszthelyi Erika főiskolai oktató, Králik Miklós közgazdász, Szilágyi-Gál Mihály politológus, Pál Mónika közgazdász kutató, dr. Pátkai Szilvia jogász, dr. Veress László jogász.A Sajtószabadság Központ várja mindazok jelentkezését, akik egyetértenek tevékenységével és célkitűzéseivel. További információk az alábbi email-címen kaphatók: info@sajtoszabadsag.hu

A Sajtószabadság Központ határozatainak nyilvántartása, éves beszámolója, közhasznúsági beszámolója, üléseinek jegyzőkönyve az alábbi címen ( 1088, Bp. Krúdy Gyula u. 6) bárki számára megtekinthető.

Bemutatkozó - Programok - Archívum - Publikáciok - Linkajánló - Kapcsolat

info@sajtoszabadsag.hu